A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vár. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 8., szerda

a Ptuji vár, SzG3



Végre egy hely, amit maradéktalanul dicsérni tudok. Maga a történelmi városmag is szép, de a vár teljesen hibátlan. Teljesen restaurálva van, be is lehet menni, a kiállítási rész is nagyon jó, tehát Ptuj tényleg kihagyhatatlan annak, aki ezen a tájon túrázik.
Maga a vár szinte halmozta a tulajdonosokat. Története Kr.e. 1000-től kezdődik, igen jó a stratégiai elhelyezkedése, a domb pedig vár építésre kiváló. A gázlók miatt igen jó átkelőhely volt a folyón. Ptuj urai mellet (után) itt is megjelentek az Attemsek, az Eggenbergek, Herbersteinek is (Mátyás király is uralta kb. 10 évig, de utána tisztán stájer uralom alatt volt). A Herbertsein tulajdonlás tulajdonképpen megmentette a várat, mivel akkora már erősen leromlott, viszont Ők (1873-tól voltak tulajdonosok) teljesen felújíttatták, rendbe hozatták a várat. 1945-ben "természetesen" államosították a várat. 
De most vissza a várhoz:
a várba több helyen is fel lehet jutni:
- parkoló a vár mögött (ennek az a hátránya, hogy a csodálatos panorámát innen nem élvezhetjük).
- a múzeum felől (a probléma ugyanaz)
- a legjobb a folyó túloldalán letenni az autót, átmenni a gyalogos hídon, majd bevenni magunkat a városba. Itt a vár alatt futó főutcáról két sikátor is nyílik (itt szerencsére tábla jelzi a vár felé menő irányt) a vár felé.
Mind a két sikátor ugyanabba a gyalogútba fut be, majd néhány méter után egy fedett lépcsőn kell tovább felfelé menni. Ekkor a kapubástya alá jutunk, itt egy keskeny úton kell a bástya mellett elmenni. A bástya végénél jobbra fordulva már az első kapunál is vagyunk. Innen tovább haladva eljuthatunk egy nagyobb lapos térre, innen kitűnő kilátást kapunk a városra és a Ptuji tóra. Itt található a pénztár, az emléktárgy bolt, valamint a kiállítás egyik szekciója, ahol farsangi jelmezeket tudunk megtekinteni. Innen tovább tudunk menni a másik kapun keresztül be a várudvarra (e kapu mellé jön fel az egyik feljárati út a parkolóból). Maga a vár egy három szárnyú és három szintes reneszánsz kastély. Gyakorlatilag az egész terület bejárható. Nekem az első emelet tetszett a legjobban mivel én igazából a berendezett kastélyokat szeretem és nem a kiállításokat. Itt viszonylag eredetihez közeli enteriőröket lehetett látni. A másodikon képgaléria található (nagyon jó színvonalú), az első teremben pedig szobrok. Ez a terem úgy van kialakítva, hogy fekete lepelbe burkolták, a szobrok is fekete talapzaton állnak, így egy kis képzelő erővel el lehet hinni, hogy lebegnek. 
Mivel vezetés nélkül tekinthető meg a vár, mindenki annyit időzik az egyes helyeken amennyit akar (szimpatikus megoldás).
Ha a sikátorokon keresztül jutottunk fel a várba, akkor mégis meg lehet "kockáztatni" hogy a két másik út egyikén megyünk vissza a városba, legfeljebb hosszabb úton jutunk vissza a gyalogos hídhoz, ami jelen esetben nem egy hátrány. 
Enjoy Ptuj!!!!!

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!
  
Vissza a főoldalra (katalógus)

a Ptuji vár a folyó felől
feljárat a várhoz
itt a vár támfala mellett kell elmenni
 az egyik bejárat
  a Ptuji vár
  a Ptuji vár
  a Ptuji vár
  a Ptuji vár
  a Ptuji vár
  a Ptuji vár
  a Ptuji vár
  a Ptuji vár
  a Ptuji vár
  a Ptuji vár
  a Ptuji vár
 a Ptuji vár
lejárat a városba
Vissza a főoldalra (katalógus)

Negova, grad Negova, Szg3



A szlovén vártúráim közben botlottam bele ebbe a nem túl könnyen megtalálható várba. Sajnos a tájékoztatás eléggé gyenge, pedig úgy látom, ide azért érdemes ellátogatni. 
A Maribor felé menő útról kell balra lekanyarodni, ráadásul nem egy lakott helyen, könnyű elvéteni. Viszont cserébe egy igen szépen helyrehozott várhoz juthatunk (legalább is részben).
A vár három részből áll. Az Öregvár jelenleg is felújításra vár. Igen sok megpróbáltatás érte, még Mátyás király is ostromolta. 
az Újvár 1615-ben épült meg (jelenleg ez látogatható). A harmadik rész a várhoz csatlakozó gazdasági épületek, kapuk, kapuvédő bástyák.
1543-tól egészen a II. VH végéig a Trautmannsdorfok birtokában volt. Ekkor államosították. A Trauttmannsdorfok nem sokat tartózkodtak itt (talán mert szinte minden fontos útvonaltól távol van ez a vár), mivel főleg csak nyári rezidenciának használták, csak néhány családtag meg tisztviselők maradtak itt.
A vár területe nyilvános, nem kell belépti díjat fizetni. A mostani állapot szerint kétszer van vezetés az Újvárban, 12:00-kor és 15:00-kor. sajnos én túl korán érkeztem ide, nem volt kedvem több órát várakozni, így nem tudom, hogy milyen jellegű a megtekinthető kiállítás. Viszont alaposan körbe tudtam nézni. Az Újvár szépen fel lett újítva, ill. az Öregvár körüli védrendszer egy része is felújításra került. Az Öregvárba (már ha egyszer majd elkészül) egy hídon lehet átjutni, a kapuja jelenleg le van zárva. Nagyon szép az árkádos lépcsősor, amely felvisz oda, valamint az Újvárban lévő kiállításhoz.

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a negovai vár
 a negovai vár
 a negovai vár
 a negovai vár
 a negovai vár
 a negovai vár
 a negovai vár
 a negovai vár
 a negovai vár
 a negovai vár
 a negovai vár
 a negovai vár
 a negovai vár
a negovai vár

Vissza a főoldalra (katalógus)

Muretinci, grad Muretinci, SzG3



Borl felől jövet ez volt az első kastély, amelybe belebotlottam. Gyakorlatilag nem sok mindent lehetett róla megtudni. 1577-ben említik először, az első tulajdonosa Sekelj volt, aki 1632-ben eladta a kastélyt a Herbersteineknek (ne feledjük, akkor ez e hely is Stájerország része volt, a Herbersteinek pedig annak kb negyedét uralták). 1652-ben megjelent itt a Német Lovagrend, akik ez után uralták a kastélyt. Szlovénia függetlensége után 2011-ben megalakították a Muretinciért Alapítványt, hogy a kastély fel lehessen újítani. Az Alapítványt a teuton lovagok Szuverén Szent György Rendje kezeli. A kastélyt oktatási célokra szeretnék felhasználni, ahol az arra rászoruló fiatalokat oktatnának, külön kiemelve a sport és a kultúra fontosságát. Ezen kívül oktatnának családokat hitre, szeretetre, becsületre és az idősek iránti tiszteletre (na, valahogy összehoztam a szlovén fordításokból). A lényeg az, hogy csak kívülről lehet megtekinteni a kastélyt. Viszont kissé szokatlan ez a német lovagrendi vonal, még ha beleszámítjuk a hely korábbi osztrák voltát is.
Egy, a kastélytól független kiegészítés (ezért külön beszámolót nem írok):
azt már korábban említettem, hogy Szlovéniában igen nagy figyelmet fordítanak a vízi energiára. Ez az üzemvízcsatorna, amit itt bemutatok, egy Muretinci melletti falu mellett folyik el: Zagojici. Kiindulópontja a Ptuj alatt található Ptuji tó (ennek a távlati képe látszik a ptuji beszámolómnál), amelyet azért duzzasztottak fel, hogy meg legyen a víz megfelelő magassága az elektromos áram termeléséhez. Az látszik, hogy a gátakat gondosan megépítették, rögtön a gát alatt! található a falu, mivel úgy láttam, hogy az üzemvíz csatorna lényegesen magasabban folyik, mint a természetes talajfelszín. Biztosan sok pénzbe került, de valószínűleg nem csinálták volna meg, ha nem érné meg. Csak azért is írok a vízi erőművekről!

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Muretinci vár
  a Muretinci vár
  a Muretinci vár
  a Muretinci vár
  a Muretinci vár
  a Muretinci vár
 a Muretinci vár

Vissza a főoldalra (katalógus)

Maribor, SzG3



Maribor. A Panoráma útikönyv is elintézi szűk 1 oldallal. Ennek az az oka, hogy bár a fekvése pazar (dombos-hegyes vidék, a Dráva folyó), igazából nem sok látnivaló akad itt. Ami nem jelenti azt, hogy nem lenne érdemes megnézni, de külön kerülőt talán nem érdemes tenni miatta.
A belváros egy szűk és jól körülhatárolható helyen található, északról támaszkodik a Dráva folyóra. Érdekes, hogy mindkét partján a tényleges város kb. 20-30 m-el magasabban van, mint a folyó maga. Az északi oldalon (az óváros felőli részen) le lehet menni a partra, ott egy sétány is ki van alakítva. E miatt a hidak is elég magasan futnak. A folyó vízszintje is szabályozott, a keleti oldalon van egy nagy duzzasztómű (eltereli a víz egy részét egy vízi erőműhöz), ezen keresztül tudják szabályozni a folyó szintjét, így gyakorlatilag mindig ugyanakkora a magassága a folyónak. Ezért a part magasság alig magasabb a folyó vízszintjénél. 
A várost célszerű vasárnap meglátogatni, ilyenkor nem kell parkolási díjat fizetni. Miután az egész egy viszonylag kis területre koncentrálódik, egy szűk fél nap alatt meg lehet tekinteni. Az épületek eléggé eklektikusak, van itt modern épület, a szegedi dómra hajazó ferences rendi templom és kolostor, a maribori vár, az egyetem épületei, mind - mind más stílusban. Igazából csak a maribori várban van látnivaló (állítólag nagyon szép a kiállítás, mert ide hordták a Maribor környéki várakból, amelyeket jelenleg nem használnak, a fontosabb berendezési tárgyakat), de most nem volt nyitva. A részletesebb leírás helyett felteszem a képeket és mindenki döntse el, meg akarja-e nézni a várost vagy sem!
Még néhány szó a történelméről:
Az I. VH-ig ez osztrák területnek számított, a lakosság 80 %-a osztrák volt. Az I. VH lezárásakor a helyi osztrákok az osztrák államhoz való csatlakozás mellett döntöttek. De Rudolf Maister őrnagy ezt a döntést nem fogadta el, és a szlovének élére állva elfoglalta a várost, az osztrákokat és a német csapatokat pedig visszaküldte Ausztriába ill. Németországba. A városi tanács megszervezte az osztrák haderőt, de ezt a sereget (kb 400 fő) szintén lefegyverezték. Ennek ellenére az amerikai küldöttségre várakozva tűzpárbaj tört ki a két fél között sok halottal (a tűzpárbaj kiváltásának felelőseit azóta sem tudták meghatározni). Mivel a város és a közvetlen környéke szilárdan a szlovének kezén volt, így népszavazás nélkül elismerték a városnak Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz való tartozását.
A II. VH alatt (1941 áprilisa) Hitler meglátogatta a várost és kiadta az utasítást, hogy ismét németté kell tenni azt (addigra már csak 25 % volt a németség arány). A II. VH után a maradék németeket (osztrákokat) is kitelepítették, így jelenleg majdnem teljesen szín szlovénnak lehet mondani a várost (pedig csak 30-35 km-re fekszik az osztrák határtól). tehát másoknak is volt vérzivataros múltjára, nem csak nekünk (Bad Radkersburgról, meg az egyéb helyekről nem is beszélve)!

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Vissza a főoldalra (katalógus)

a Maribori Egyetem főépülete
tér a Katedrális és az Egyetem között
 a Katedrális
 a Katedrális
 a Főtér
 a Főtér
 a Városháza
a Városháza udvara
 a Főtér
 a Dráva partján
 a Dráva
 a Dráva partján
 a Nemzeti Ház
 a Dráva partján
 a Dráva partján
 a belvárosban
 a belvárosban
 a belvárosban
 a ferences rendi templom és kolostor
 a ferences rendi templom és kolostor
 a ferences rendi templom és kolostor
 a belvárosban
 a Maribori Vár
 a Maribori Vár
 a Maribori Vár

Vissza a főoldalra (katalógus)